Alumni

Sikersztorik

Büszkeségeink, akik 2014 óta elvégezték az Igen Debrecen képzését. Inspirálódj az ötleteikből, valósítsd meg a sajátod a most induló képzésünkön! 

Igen Debrecen 7

A legutóbbi képzésünk 2019. szeptemberében indult, 26 fő vett részt rajta, akik 7 csapatot alkottak. A képzést záró döntőt a zTrack csapata nyerte meg.

A terv nagyon egyszer: van egy tanyájuk minden földi jóval a nagyváros mellett, és oda szerveznének nyaranta heti programot. Itt lenne minden, ami régen is jó volt, és ma is olyan jó lenne.

Amikor már kiugrik a szemed az éhségtől, meglátod Debrecen belvárosában a legújabb, legmenőbb helyet. Egy jó füstös, szaftos, BBQ oldalast pakolsz a tányérodra, mellé egy kis káposztasalit, meg vagy féltucat szalvétát. Plusz a söröd, hiszen ünnepelsz.

Megoldásuk egy algákkal működő biomassza erőmű, amelyet gyárak mellé telepítenek, és a hulladékukat hasznosítják. Legyen szó a felesleges hőről, a káros CO2 kibocsátásról, vagy a szennyvízről, mindet felhasználják az algák tenyésztésére, amikből kiváló biomassza lesz.

Ötletük egy kreatív doboz a virágokra, és valamilyen tematikus eseményre felfűzve. Húsvétkor tojással, Karácsonykor fenyőággal frissítve az élményt, mindig egyedi és folyton megújuló ajándék lehet párodnak.

Kezdetnek egy digitális audittal felmérik, hogyan is állsz a versenyben, mit kell leküzdened. Majd jöhet a teljesen cégedre szabott program, amely egyszerre felzárkóztat és versenyelőnyhöz juttat.

Nemcsak távolról akarunk irányítani eszközöket, inkább tanulja meg szokásainkat a házunk, és automatizálja a rutinfeladatokat.

Ez egy tehenek fülére kapcsolható, fülszámra pakolt GPS-es nyomkövető. Ezzel megtalálhatod az elkóborolt jószágot bárhol. A legjobb pedig, hogy még rengeteg szenzort pakolhatnak az eszközbe, ami a párzástól az ellésig, a betegségek elkerülésén át rengeteg mindenre választ adnak, a lokáción túl is.

Igen Debrecen 6

Az Igen Debrecen 6. képzését 2018. szeptemberében indítottuk, 17 fő vett részt rajta, akik 5 csapatot alkottak. A képzést záró döntőt a TODO Hungary csapata nyerte meg.

A Halinba segít neked abban, hogy ne kallódjanak el a legfontosabb média tartalmaid egy egyszerűen használható, személyre szabható tagalési rendszer segítségével.

A gyártókat személyre szabott és innovatív minőségfejlesztési és tudatosítási módszerekkel segítjük a kívánt minőségi elvárások teljesítéséhez és fenntartásához hosszú távon. Folyamatos támogatásunkkal biztos lehet benne az élelmiszer készítője, hogy a termékei előállítása a legjobb kezekben van.

Újragondolt és újraalkotott XX. századi bútorok, manufaktúrában kézzel készítve.

A TEDxDebrecen egy TED-licenszen alapuló, de önálló szervezésben megvalósuló, TED-szellemiségű esemény. 18 perces történetek, inspiráló gondolatok alkotóktól.

www.tedxdebrecen.com

A TODO egy olyan felület, ami segítségedre lesz, ha az utolsó pillanatban tör rád a mehetnék, netán ha összebalhézol a csajoddal/pasiddal és hirtelen felszabadul a szombat estéd. De ott lesz neked, ha beesik egy Tinder randi, és nincs ötleted, hova vidd az izgalmas idegent.

Igen Debrecen 5

Az Igen Debrecen 5. képzése 2017. szeptemberében indult, és decemberben zárult, egy 2018 év eleji döntővel. A képzésen 24 fő vett részt, akik 5 csapatot alkottak. A döntőt a VitaMed csapata nyerte. 

Társasjáték a meccsnézéshez

Személyre szabott és digitális mesekönyv

Tabletes éttermi rendszer

IoT alapú intelligens térfigyelő és felismerő eszköz

Otthon kikeverhető multivitamin

Igen Debrecen 4

Az Igen Debrecen 4. képzése 2016. szeptemberében indult, decemberben zárult, és 2017.01.09 . volt a döntője. A képzésen 27 fő vett részt, akik 5 csapatot alkottak. A döntőt a Funky Fries nyerte.

Közösségi alkotótér 3D nyomtató, CNC marógép, high tech gépek és technológiák nyújtása profi, és amatőr alkotók számára.

Minőségi sült krumpli snack szósszal fesztiválokra, buli utánra, rendezvényekre.

Virtuális valóság klub Debrecenben

Genomikai tudás elérhetővé tétele, társadalmasítása a Debreceni Egyetem Genomika Intézetétől.

A világ első chat optimalizációs szoftvere.

Illatgomb, teljes kontroll a saját illatod felett, szippantás a jövőbe

Igen Debrecen 3

Az Igen Debrecen 3. képzése 2015. szeptemberében indult, decemberben zárult, és 2016.01.05 . volt a döntője. A képzésen 23 fő vett részt, akik 5 csapatot alkottak. A döntőt a Prelife csapata nyerte meg.

A hoteleknek könnyítik meg a szobafoglalások rendszerezését, automatizálva a vendégek foglalásait az utazási ügynökségek és a hotel adminisztrációja között.

Sportág tanácsadásban, edző választásban és pálya/terem foglalásban segítenek azoknak, akik a sportban mozognának, de a választásban a kényelmet keresik.

Becsempészik az egészséges termékeket az irodákba. Ki sem kell mozdulnod a multis környezetből, házhoz megy a háztáji!

Egy újszerű megközelítésű, negyedévente megjelenő, minőségi, interaktív magazin, amelyet a következő rovatok fognak át: Lazulj!-Fejlődj!-Alkoss!-Nyiss!

A mesterséges megtermékenyítés orvosi beavatkozását tudja sikeresebbé tenni ez az innovatív eljárás, 20%-kal növelve már az első beültetés sikerességét is.

Igen Debrecen 2

Az Igen Debrecen 2. képzése 2015. februárjában indult, májusban járult, és június első hetében volt a döntő. A képzésen 22 fő vett részt, ők 5 csapatot alakítottak. A versenyt a Glulu Gluténmentes Pékmanufaktúra nyerte meg. Érdekesség, hogy a Glulu csapat tagjai még a nyár folyamán megalakították közös cégüket, őszre gyártóhelyet létesítettek, így 2016-ra már három magyar városban, két tucat üzletben kaphatod a termékeiket!

Az első debreceni 3D nyomtatással foglalkozó startup

A mindennapi kenyeret adják meg a lisztérzékenyeknek, mindezt alacsony áron, a legmagasabb minőségben és napi sütési frissességgel

A parkolóházaknak egy közösségi parkolási megoldást nyújtó csapat

A nagyvállalatok raktározását fénnyel okosító megoldás

Az online zenegép, akik okostelefonnal irányítható online zenegépekkel szeretnék ellátni a szórakozóhelyeket, hogy ne legyen több sorban állás vagy veszekedés az ósdi böhöm nagy elavult zenegépeknél.

Igen Debrecen 1

Az Igen Debrecen 1. képzése 2014. szeptemberétől decemberig futott, amin 22 fő vett részt. Ők 5 csapatot alakítottak. A döntőt a LookIn csapata nyerte.

Újragondolt lakáskiadás, ingatlanvásárlás oldal

Debrecen első közösségi irodája www.debrecenhub.hu

Parti kereső alkalmazás, amivel betekinthetsz egy bulihelyre, hogy mennyien vannak ott

Egy mindent mindennel összekötő webes megoldás (pl. webshopot könyvelő szoftverrel, stb.)

Virtuális fogászati asszisztens, teljes ügyvitel a fogorvosoknak, világelső 3D animációs szoftverrel