Videó lejátszása

IGEN DEBRECEN 8.

Ötletből projekt

Termékből vevő

Egyénből csapat

Gyakorlatorientált innovátor és vállalkozó képzés, ahol
12 hét alatt megtanulsz vállalkozást építeni.
  • Elméleti tudás
  • Megvalósító workshopok
  • Záró verseny

Ahol már találkozhattál velünk:

~ 20 M Ft-ot égettünk el teljesen feleslegesen csak az elmúlt 5 évben pusztán azért, mert olyan terméket fejlesztettünk, amin bár keményen dolgoztunk, senkinek sem kellett.

Adatok forrása: forbes.com/sites/niallmccarthy/2017/11/03/the-top-reasons-startups-fail-infographic/

10-ből 1 vállalkozás éli meg az első születésnapját. A többi elbukik.

  • 42% azért, mert nincs piaci igény, tehát olyan terméket fejlesztenek, ami a kutyának sem kell.
  • 23% azért, mert nincs vagy nem megfelelő a csapat.
  • 19% pedig azért, mert túl lassú a konkurenciához képest

Vegyél részt Debrecen első és már bizonyított vállalkozó képző programjában

Szerezz csapatot az ötletedhez, vagy csatlakozz egy ötletgazdához és bővítsd vállalkozói tudástárad

Szerezd meg az első vevőid és nyerd meg a képzést záró döntőt

Az első debreceni vállalkozó képző program, amivel az ötletből az első vevőkig és befektetőig juthatsz.

1
KÉT ÓRÁS WORKSHOP
1
CSAPAT ALAKULT A KÉPZÉSEN
1
FŐ VÉGEZTE EL A KÉPZÉST

Olvass bele három sikersztorinkba

Személyre szabott vitaminok

Dr. Polereczki Zsolt és csapata 16 évnyi egészségipari kutatói tapasztalattal a hátuk mögött vágtak bele egy olyan új étrend-kiegészítő termékcsalád fejlesztésébe, amely teljes mértékbe személyre szabható, és könnyen adagolható (mint egy Nespresso kávéfőző). Az Igen 5. képzésének döntőjét megnyerték, és rögtön a zsűriből befektetőt is találtak maguk mellé.

Egy recepttel a DM polcaira

Prokisch Lilla gluténérzékeny egyetemistaként jött el Ötletgazda szerepben az Igen 2. képzésére. Egy 5 fős csapatban dolgoztak Lilla “mindenmentes” finom kenyér receptjén. A képzést megnyerték, és gyűjtötték a vevői visszajelzéseket. 2018-ban teljesen megújultak, új arculattal és szlogennel jelentek meg. Az “Egy falatnyi boldogság” üzenetük mára országszerte több mint 80 üzletben – és ezen kívül a DM polcain is – megtalálható.

Szabadságon a frontvonalban

Debrecen első számú autentikus BBQ éttermét tudhatja magáénak Czeglédi Szabi és Prokob Misi, akik az Igen 7. képzésén vettek részt csapatként. Már a képzésre az étterem ötletével érkeztek több mint 10 év multis munkatapasztalattal és a valódi BBQ ételek iránti lelkesedéssel. Igazi sikersztorivá nőtt vállalkozásuk a Nagyerdei Strand sétányán, amely 2020-as indulásakor a koronavírussal is szemben találta magát, de a megváltozó fogyasztói szokások mellett is dinamikus növekedést könyvelhetnek el.

Kinek szól az Igen Debrecen program?

Részt vehetsz ötletgazdaként, ha csapatra van szükséged, a csapatoddal, ha a módszertan érdekel és egyéni résztvevőként, ha a vállalkozások világa mélyebben érdekel.

Elismert, gyakorlati szakemberek, akik megosztják
veled a tudásukat a program során

Nagy Barna

Stratégiai tervező, egyetemi oktató, a kisvállalati márkaépítés szószólója, szakmai konferenciák rendszeres előadója. A Kreatív Vonalak társalapítója és 20 éve vezetője. Legnagyobb erénye, hogy ötvözi a különböző szakterületek tudását és kutatási eredményeit. Az ő szemében az üzleti tudás, az ember pszichológiai ismerete, az alkalmazott grafika és az internetes fejlesztések mind egy nagy, összefüggő egységet alkotnak. Csapatával elismert tervezők, két fontos szakmai díjból ők nyerték a legtöbbet az országban (Marketing Gyémánt illetve Év Honlapja), emellett 7 csomagolásdizájn díj, nemzetközi arculattervezési díjak, Üzleti etikai díj és hasonló elismerések fémjelzik munkásságukat.

Tóth László

Tóth Laci, három gyermek édesapja, szoftverfejlesztési szakértőként segít cégeknek, nagyvállalatoknak abban, hogy egy ötletből működő terméket csináljanak, vagy a meglévő fejlesztéseiket optimalizálják, gyorsítsák és a lehető legjobb módon és leghamarabb vigyék piacra termékeiket. Jelenleg Head of Deliveryként dolgozik a Shoprenter csapatában, korábban pedig az OTP új Internetbankjának és Mobilbankjának tervezésében és fejlesztésében vett részt. De dolgozott már Fortune 500-as cégeknek szállító nagyvállalati megoldásokon és készített szoftvert a Jófogásnak is.

Dr. Kovács Judit

Három fiú édesanyja, hivatása szerint coach. Két év külkereskedelmi előadói munka után 2001 óta a Debreceni Egyetemen dolgozik, adjunktusként. Szabadidejében társadalmi vállalkozóként az Igen Debrecen program mellett a TEDxDebrecent és a Debrecen HUB-ot építi. Munkájának fókuszában az egyén- és az együttműködés fejlesztése áll. Vallja, hogy életünk egy csapatvállalkozás, amelynek legfontosabb erőforrásai mi magunk vagyunk. Mottója: „Felelősséggel adj teret magadnak!”

Rab Máté

Közgazdász, üzletfejlesztési szakértő, családapa. A Shoprenter ügyvezetője, ahol célja az e-kereskedők álmainak megvalósítása. Korábban az Innonic Group operatív igazgatója, és ezt megelőzően is üzletfejlesztési szakértőként dolgozott. Aktív közösségi szereplő, korábban 10 évig a Debreceni Okleveles Közgazdász Klub alumni egyesület elnöke volt, ezen túl a Startup Hét Debrecen társ-főszervezője, egy MasterMind csoport tagja, valamint az Igen Debrecen és az Igen Eger vállalkozó és startupper képzés alapítója, mentora.

Dr. Farkas Andrea

Dr. Farkas Andrea, szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner, coach, facilitátor. 16 éve kiemelten foglalkozik a DISC alapú viselkedési stílusokkal, mely nagy segítséget nyújt az emberek és motivációik megértéséhez. Sokat dolgozik business és karrier coachingban, sok vezetőt kísér képességeik fejlesztésében és vezetői dilemmáik feloldásában. Tanácsadóként, szívesen vállal olyan projekteket, ahol a változás, a stratégia megváltozása és/vagy új üzleti modellváltás miatt egyéni és/vagy szervezetfejlesztési folyamatok elindítása szükséges. A sablonos megoldások helyett az egyedi utakat keresi. Legerősebb erőforrásai az ügyfeleit inspiráló pozitív energiája, a feltétel nélküli bizalma, a közel 30 éves szerteágazó munkatapasztalata, valamint csillapíthatatlan tanulási vágya.

Engbersen Juliánna

Elkötelezett pénzügyi vezető és szakember, több mint húszéves munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális és magyar üzleti környezetben. Munkája során megtapasztalhatta, hogyan lehet a globális üzleti stratégiákat a helyi viszonylatokba átültetni. Analitikus látásmódja segíti a pénzügyi stratégia és a költségvetés tervezése, menedzselése, valamint az üzleti projektek lebonyolítása során. Jártas üzleti terv készítésében, cash-flow analízisben, pénzügyi jelentések, beruházási tervek készítésében. Fontosnak tartja a helyi vállalkozók pénzügyi ismereteinek fejlesztését, ezért is vállalta el az Igen Debrecen – Pénzügyi tervezés modulját.

Süvöltős László

Süvöltős László a Simplegrow vezető tanácsadója, marketing- és üzletfejlesztési szakértő. Kiemelt területe az üzleti modell kialakítás meglévő KKV- és startup vállalkozások részére. László a Startup Campus Inkubátor Zrt. startup inkubátor korábbi operatív vezetője és befektetési menedzsere. Munkája során részt vett az inkubátor 18 céltársaságból álló portfóliójának felépítésében, amelybe összesen, follow on befektetésekkel együttesen 1 200 000 000 Ft feletti kockázati tőkét vontak be. Korábbi igazgatósági tagja az Insimu Patient egészségügyi startupnak, amely 2018-ban a CESA (Central European Startup Awards) díjat nyert. A Vállalkozz Magyarország! program oktatója, mely során eddig 150+ vállalkozás elindulását támogatta. Lelkes közösségépítő és kétgyermekes családapa.

Dr. Németh Kinga

Debreceni ügyvéd, jogász-közgazdász végzettséggel, 12 éven át dolgozott a kkv-szektorban alkalmazott cégjogászként és jogtanácsosként. Több nyertes pályázat megírásában vett részt, illetve a projekteket menedzselte is. Két kisfiú büszke édesanyja, második házasságában él. A megoldások embere. Egyik kedvenc idézetét Hannibálnak tulajdonítják, amikor a hadvezérei azt mondták lehetetlen az Alpokon keresztül jutni: „Aut inveniam viam, aut faciam / Vagy találok magamnak utat, vagy csinálok egyet.”

Igen Tribe / Alumni

Nézd meg, hogy kik végezték már el az eddigi 7 képzésünket! 2014 óta fut a programunk, eddig 38 csapat végzett nálunk, azaz több mint 150 fő végezte el a képzést. Inspirálódj az ő történeteikből, és legyen saját sikersztorid, jelentkezz a képzésre!

Mentorok

Érdemes átkattintanod a Mentorok aloldalunkra, hogy lásd, kik azok a külső szakemberek, akik segíteni fogják a projektedet a 12 hetes képzés során.

A sokszorosan tesztelt és bizonyított 12 hetes tematika

2022.09.20.
Bemutatkozás, csapatalkotás
A legnagyobb izgalmakkal teli alkalom. Körbe ülünk, először bemutatkozik mindenki. Majd lesz pár feladat, ismertető, és utána sok lehetőség megismerni a másikat. A nap végére össze fognak állni a csapatok. A képzés további része csapatokra bontva folyik.
2022.09.20.
2022.09.27.
Helyem a csapatban - Dr. Farkas Andrea
Első személyiségfejlesztő alkalom. A lényege, hogy megtudd, ki is vagy munka szempontjából, hol tudsz a legtöbbet tenni egy csapatban, és mi az a terület, amiben másokra kell támaszkodnod. Így lesz az ismeretlenek tömegéből egy jól működő szervezet.
2022.09.27.
2022.10.04.
Validáció - Tóth László
Pontosan milyen értéket teremtesz a vevőidnek? Minél előbb deríted ezt ki, annál hamarabb lesz sikeres a projekted. A validáció során megtanuljuk az ügyfélinterjú technikákat, és feltárjuk a saját projektünk legnagyobb buktatóit.
2022.10.04.
2022.10.11.
Get Things Done - Rab Máté
Az ötlet 1%, a megvalósítás 99%. Bármilyen jó is az ötleted, tudnod kell azt valóra is váltanod, eljutnod A-ból Z-be. Ehhez szükséged van a személyes hatékonyságodra, és egy erős csapatra. Ezen fogunk dolgozni a workshopon.
2022.10.11.
2022.10.18.
Business Modell - Süvöltős László
A vállalkozás a szervezett építkezésről szól. Sokkal könnyebb úgy rugalmasnak és naprakésznek lenned, ha van egy terved, amit végig követsz az úton. Ezt az utat vázoljuk fel közösen.
2022.10.18.
2022.10.25.
Igen Roast / Önreflexió - Dr. Kovács Judit
Féltávnál magunkra nézünk egy pillanatra. Gyorsan haladunk, de hova is jutottunk el? Azon az úton járunk, amit kitaláltunk az elején? Nézzünk rá a saját projektünk mellett a többiek állására is. Itt fogod meglátni igazán, hogy milyen erős is az Igen mint közösség!
2022.10.25.
2022.11.08.
Pénzügyi tervezés - Engbersen Juliánna
Minden szervezet működtetője a pénz. Nem feltétlenül kulcseleme és nem kell, hogy a célja legyen, de fontos működőelem. Kell a civileknek, a társadalmi vállalkozásoknak az önfenntartásra, és persze a vállalkozásoknak is a legfőbb mércéje. Tanulj meg vele tervezni, számolni, építsd be a gondolkodásodba.
2022.11.08.
2022.11.15.
Márkaépítés - Nagy Barna
Egy kisvállalat is képes lehet olyan márkát építeni, amire büszkék nemcsak a tulajdonosai, de a vevői is. Ez pedig számtalan előnnyel jár az értékesítésben, a visszatérő vevők szerzésében, és még a vállalaton belül is.
2022.11.15.
2022.11.22.
Sales & Marketing
Egy jó ötletet nem elég kitalálni és megvalósítani, el is kell tudni adni. Akár befektetőt keresel, akár vevőket, jól jönnek alap marketing eszközök és sales technikák. Pluszban még pitchelést is gyakorlunk, ahol 2 perced van rá, hogy mindent elmondj magadról, és emlékezetes maradj.
2022.11.22.
2022.11.29.
Igen Katapult - Dr. Németh Kinga
Az utolsó alkalommal a döntőre készülve még egy végső közös ötletelést tartunk minden csapatnak. Kitérünk néhány jogi és adózási gyakorlatra, amely a vállalkozások napi életében kulcstényezők. Az eredmény tényleg "katapultálás", egyrészt a képzés vége miatt, másrészt a számtalan ötlet még ezernyi munkát ad a csapatoknak.
2022.11.29.
2022.12.06.
Igen Tribe/Alumni találkozó - Svantner-Márki Réka
Egy zártkörű találkozó az Igen Tribe-bal. Azzal a közösséggel, akik elvégezték az Igen képzését. Értékes visszajelzéseket adnak a döntőre, és segítő szándékkal, alaposan szétszedik a projekteket. Vedd fel a kapcsolatot a hozzád hasonló szellemiségű Debreceniekkel, szeresd a városod!
2022.12.06.
2022.12.13.
Igen 8 Döntő
Minden képzés csúcspontja, ahol egy teltházas közönség előtt mérkőzik meg egymással minden csapat. A zsűriben üzletemberek és befektetők ülnek. Egyénként rengeteget fejlődtetek a végére, csapatként pedig ott a lehetőség, hogy sikeres vállalkozást építsetek. Mutasd meg mindazt, amire készültél az elmúlt 2 hónapban, akarj nyerni!
2022.12.13.

A jelentkezés menete

Online jelentkezés

A jelentkezés itt az oldalon történik. A jelentkezés két fordulós. Az első forduló az online jelentkezés kitöltése.

Személyes beszélgetés

A következő lépés egy második forduló, ami egy 15 perces személyes találkozást jelent.

Értesítjük a jelentkezőket

Természetesen minden jelentkezőt kiértesítünk.

Regisztráció

Jelentkezés ötletgazdaként, egyéni résztvevőként vagy csapatként

RÉSZVÉTELI DÍJ:

Kedvezményes ár 2022.08.23-ig: 93.000 Ft / fő

FIZETNI MAJD AZ ELSŐ KÉPZÉSI ALKALOMMAL KELL, aszerint hogy milyen szerepkörben veszel/vesztek részt a képzésen.

A teljes díj 108.000 Ft / fő

Képzésünkben a következőkkel gazdagodsz:

  • 10 x 2 órás elméleti és gyakorlati workshop
  • Ötletgazdaként végre megvalósíthatod a vállalkozói álmod és még csapatot is kapsz, akiket Te választhatsz ki
  • Egyéni résztvevőként részt vehetsz egy vállalkozói ötlet gyakorlattá formálásban és értékes tudással gyarapodhatsz
  • Csapatként olyan szakemberek és vállalkozók támogatnak a vállalkozásod fejlesztésében, akik egy-egy specifikus kérdésben tudnak segíteni
  • Nem kezdők, hanem szuper lelkes, tenni akaró emberek lesznek a társaid a képzésben, akikkel együtt és akiktől is tanulhatsz
  • Az előadók és a 20+ külső mentor segíteni fog a piacképes vállalkozás építésben
  • A képzést záró döntőn befektetést is szerezhetsz az ötletedre (opcionális, csak ha startupot akarsz építeni)

Garanciák

Csapatok, akik nálunk végeztek

Gyakran Ismételt Kérdések

Nagyon sajnáltuk ezt a helyzetet, a koronavírus miatt átértékeltük a képzés megtartásával járó egészségügyi kockázatokat és úgy láttuk, hogy az a felelősségteljes döntés, ha elhalasztjuk a képzést, mert fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet.

Az Igen 8. képzése 2022. szeptemberben indul. Töltsd ki a jelentkezési lapod, vagy írj nekünk egy emailt, hogy mi keressünk: uh.ne1685397020cerbe1685397020dnegi1685397020@olle1685397020h1685397020

A program hozzájárulást alapesetben egy összegben, a program első napján kell befizetni készpénzben vagy átutalással, de rugalmasak vagyunk és megbeszélhetünk részletfizetést is.

Igen. Szerződést is kötünk minden résztvevővel a képzésről.

2016 óta minden tavasszal megpróbáltuk elindítani a képzést, minden alkalommal sikertelenül. Nem jött össze kellő jelentkező ahhoz, hogy 4-5 csapatot tudjanak alkotni. Azonban sosem adtuk fel, és minden évben ősszel is meghirdettük. Minden évben teltházzal futott az őszi képzés. Valamiért akkor jobban szeretünk beiratkozni egy képzésre. 🙂

Jelentkezz korán a legjobb áron!

Ha tetszett mindaz, amit olvastál fentebb ÉS nem akarsz lemaradni a szuper kedvezményes Early Bird időszakról, érdemes már most cselekedned. Jelentkezz még most a jelentkezési lap kitöltésével, hogy garantáltan a legjobb áron kapd meg a képzést. Semmilyen kötelezettséggel nem jár a jelentkezés, fizetni az indulást követően kell.

(C) 2022 Igen Debrecen | Email: uh.ne1685397020cerbe1685397020dnegi1685397020@olle1685397020h1685397020 | Telefon: 30/5353-433 Dr. Kovács Judit